Erről az ételről még nincs kép :(
Küldj be fotót, ha Te elkészítetted!
Hozzávalók
- 1 kg pulykacomb filé
- 30 dkg kockázott bacon
- 1 ek zsiradék
- 1 fej vöröshagyma
- 10 db kovászos uborka
- 4 ek liszt
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 ek mustár
- 1 csipet só
- 1 csipet bors
- 1 csipet pirosparika
Elkészítési idő
90 perc
Elkészítés módja
A bacont elkezdjük pirítani a zsiradékon, hozzáadjuk a felkockázott hagymát, majd rövid pirítás után lassú tűzön pároljuk. Eközben a húst megtisztítjuk, kb. centis darabkákra felkockázzuk, és beöntjük az edénybe. Nagyobb lángon pirítjuk, amíg a hús kifehéredik. Ekkor megszórjuk a 4 ek. liszttel, kevés pirospaprikát teszünk hozzá, összekeverjük, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a húst. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, de a sóval vigyázzunk, mert az uborkából még kerül bele! Amíg a hús fő, addig vékonyra felcsíkozzuk az uborkát és kb. két centis darabokra vágjuk a csíkokat (a levét se öntsük ki). Amikor a hús félig megfőtt, hozzáadjuk az uborkát és a levét, amit a csíkozásnál eresztett ki, az átnyomott fokhagymát, a mustárt, és szükség esetén fölöntjük annyi vízzel, hogy továbbra is ellepje. Megkóstoljuk, ízlés szerint teszünk még hozzá sót, borsot, esetleg mustárt, fokhagymát, és addig főzzük, míg a hús és az uborka is megpuhul. Rizzsel vagy nokedlival tálaljuk.
Szakácskönyvek - Polc.hu könyvesbolt
Te hogy készíted el?
![]()
Ha olyan ételt elkészítését ismered, aminek a receptje nem található meg a ReeptStart.hu oldalon, kérjük küldd el nekünk.
Vidék íze
Vidék Íze - 2010.09.10
Vidék Íze - 2010.09.10
Vidék Íze - 2010.09.10
Vidék Íze - 2010.09.10
Friss hírek
Mindmegette.hu - 2010.09.09 20:09:50
NLCafe.hu - 2010.09.09 17:09:00
Mindmegette.hu - 2010.09.09 08:09:15
Mindmegette.hu - 2010.09.09 00:09:00








